Novella
Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása, Művészetek Háza, Veszprém, 2018.
Miről ismerszik meg a vajdasági ember? Arról, hogy rohadtul pesszimista. Ez sem jó, az sem jó, minden politikus inkompetens és korrupt, nincs pénz, az emberek elvándorolnak, aztán otthagyják a szüleiket, akik hamis ígéretekben tudnak csak hinni, hogy a gyerekek, unokák még visszatérnek egyszer. Ismerős ez a szöveg, ugye? Valahogy ezekhez a kijelentésekhez már gyerekkorában hozzászokik az ember, halljuk, szinte észrevétlenül épül be az életszemléletünkbe. Néha már az utcára se tudok úgy kimenni, hogy ne halljak valakit panaszkodni, arról ne is beszéljünk, mikor az öregek egy sör mellett vitatkoznak arról, milyen volt Tito idejében az élet. Ezek a tények már lassan annyira összeolvadtak lényünkkel, hogy talán ebben a gondolkodásmódban rejlik az erősségünk is. Képesek vagyunk mindenre cinikusan, fekete humorral reagálni, ha már az élet fájdalmas, legalább nevetünk egy jót rajta, ez a mi sajátos, vajdasági válaszunk az élet nehézségeire. De azért nem árt belegondolni, vajon honnan eredhet ez a sok negativitás, mi az, ami kiváltja.
Véleményem szerint a vajdasági pesszimizmus gyökereit mélyen a történelemben elveszve találhatjuk meg. A régió már számos háborút, politikai változást és gazdasági nehézséget élt át, amelyek mind rányomták bélyegüket életünkre és hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek ne nyissanak könnyen az új lehetőségek, és a szebb jövő reményének gondolata felé. Az sem segít, hogy sokan az elvándorlás mellett döntenek, az is jelentős szerepet játszik ebben a folyamatban. A fiatalok jobb életkörülmények reményében külföldre költöznek, maguk mögött hagyva az idősebb generációkat, akik gyakran magányosan és reményvesztetten maradnak itt. Akik egyre kihaltabbá váló településeken, a lenyugvó nap homályába vesző hagyományokkal várják, hogy egyszer mindenüket gyerekeiknek adhassák, akiknek már más ország a hazája, és itthonról nem kell semmi, mert nem érzik a boldogulás lehetőségét. A pesszimista gondolatok ezért csak úgy kavarognak bennünk.
A magány, eltávolodás, megrekedés érzése sokszor megihlette már a művészeket, írókat. Úgy gondolom, nehéz feladat olyan formába önteni a mindenki által átélt sérelmeket, szorongást, ami univerzális, és lehet vele azonosulni. Nos, Sándor Zoltán könyve valami ilyesmire törekszik, mindennapi problémák, egy kis szürrealitással megfűszerezve.
Amikor egy könyv bemutatására kerül sor, mindig elgondolkozom azon, hogy lenne a legjobb bemutatni, kik olvassák majd amit írok, feltéve, ha egyáltalán olvassa valaki. Arra jutottam, a mély, szakszerű irodalmi elemzést meghagynám egy másik alkalomra, egyrészt azért, mert szerintem az olvasásnak olyan értéket kell közvetíteni, ami elsősorban a szellemet gazdagítja, és nem a lexikális tudást, másodsorban pedig azért, mert én is csak egy egyszerű könyvforgató vagyok, nem irodalmár. Számomra az a lényeg a történet legvégén, hogy jó volt-e az a könyv vagy sem, ajánlanám-e másoknak vagy nem. A válasz erre a kérdésre, a kötet esetében nem teljesen egyértelmű. Ajánlanám, mert amilyen görbe tükröt mutat a társadalmunkról, azt érdemes ízlelgetni. Másrészt nagy dózisban nem ajánlom, mert a kötetben szereplő történetek a gyengébb lelki világú olvasót nagyon gyorsan le tudják hozni az életről. Annak ellenére, hogy megértem, és tetszik a mondanivalója, nem feltétlen éreztem békét a könyv elolvasása után, a letargia köde keringett a fejem felett még napokig. Megmondom őszintén, kissé melankolikus bágyadtság lett úrrá rajtam, pedig olvasóvá válásom útján nem vidám kis tündérmesék indítottak el, hanem a kőkemény Stephen King-féle horror-fantasy történetek.
Azt a lassan giccsessé váló mondatot is biztos sokszor hallották már, hogy ne borító alapján válasszunk könyvet. Ennek ellenére meg kell említenem Lázár Tibor borítón lévő illusztrációját, amely hűen reflektálja azt az abszurd, transzcendens, metafizikai képtelent, amely néhány művet hatványozottan jellemez. Ha már az abszurdnál tartunk, és még az elején a szürrealitást is emlegettem, szerintem ezek a 20. században megjelenő műfajok remek alapot biztosítanak arra, hogy a szerző megteremtse az élet értelmetlenségét és az emberi létezés zsákutcáinak közegét. A világ, amelyet megteremt a novellákban hasonlatos a miénkhez, de sok esetben a rend és a logika hiánya dominál, végigkövethetjük az egyének céltalan, értelmetlen létezését, melyben megsemmisül a remény.
A gonosz átváltozása tíz rövid történeten keresztül vázolja emberi sorsok alakulását. Bár nem mondható el konkrétan, hogy minden novella Vajdasághoz köthető, és az ott élők tragédiáit meséli el, de valahogy számomra nagyon a vajdasági miliőt idézi. Az a mélyen gyökerező pesszimizmus és kilátástalanság gyakran abszurd elemekkel megfűszerezve, melyek az őrület szélére sodorják a szereplőt és az olvasót egyaránt, miközben tanúi lehetünk a gonosz átváltozásának.
A mű címe a kötet névadó novellájára utal, de egyaránt vonatkozik az összes többi történetre is. Az átváltozás, mint minden jelentős irodalmi műben, itt is szimbolikus jelentőséggel bír. Nem csupán a karakterek esnek át változásokon, hanem magának a gonosznak a természete is folyamatosan alakul, színeváltozásai során tanúi lehetünk annak, hogy különböző formákban bukkan fel, mindig új arcát mutatva az olvasó számára. Sokaknak nem újdonság az az állítás, miszerint az irodalomban leginkább szó szerinti átváltozásról beszélünk, általában ez mindig valamilyen állat képébe történő átalakulás, ami mindig valamilyen isteni beavatkozás következménye, lényege pedig a büntetés általi megvilágosodás. Az elbeszélésben ezzel ellentétben inkább pszichés változásokat fedezhetünk fel, legtöbbször a szereplők nem tudják feldolgozni elfojtott érzelmeiket, melynek következtében felszínre tör megzabolázhatatlan, animális énjük. Elsősorban azt vélem felfedezni a történetekben, hogy kezdetben a környezeti hatások a gonosz megnyilvánulási formái, mellyel a szereplők nem tudnak a legtöbb esetben mit kezdeni, és átadják magukat a destrukciónak, így ők is gonosszá vagy annak áldozataivá válnak.
Találkozhatunk itt a paraszti élet mindennapjait feldolgozó írással; háborúhoz, katonasághoz, börtönhöz köthetővel; elvándorlás következményeit boncolgatót; vannak hirtelen felbukkanó vagy eltűnő emberek; megjelenik a kisvárosi lakosok szemellenzős világa vagy egy sima karácsony este. Helyszíneket és karaktereket illetően változatos, de valahogy a negatív életszemlélet összeköti őket, a történetekben nincs megnyugvás. Ezek persze hatással vannak az olvasó lelki világára is, egyfajta fricska számunkra, szembesülés az életfilozófiánk valóságával.
Na de, hogy ne csak negatív irányba vigyem el beszámolómat, azért ezeknek a történeteknek lehet pozitív hatása is és talán próbáljunk meg erre fókuszálni olvasásukkor. Mindenképpen kiválthatnak belőlünk erős érzelmeket a műben megismert emberi sorsok, de talán inspirálhatnak is. A történetmesélésnek valamikor tanító jellege volt, úgy gondolom, ez a könyv is képes ideológiákat teremteni vagy változtatni. Legtöbb esetben mindennapi problémákkal küzdő emberek a főszereplők, és a gonosz nem valami megfoghatatlan földöntúli lény képében materializálódik, hanem olyan cselekményekben, párbeszédekben, amelyekkel mi is találkozunk életünk során. A szereplők hibái ösztönözhetnek arra, hogy átértékeljük a gondolkodásmódunkat, változtathatunk.
Összességében Sándor Zoltán novelláskötete egy mélyen elgondolkodtató és érzelmileg megterhelő olvasmány, amely hűen tükrözi a vajdasági emberek mindennapi küzdelmeit és belső világát. Az irracionális és groteszk elemek miatt kihívást jelenthet az olvasó számára, de mindenképp kiváló arra, hogy új perspektívából szemléljük az emberi lét kérdéseit.
A novella egy tökéletes műfaj azok számára, akiknek nincs sok ideje olvasni, vagy nem tudnak a hosszabb, regényszerű történetekre koncentrálni, ezek a rövid történetek tökéletesek egy kávé mellé. Fogyasztását két cukorral és csak erős idegzetűeknek ajánlom.
Miskolci Krisztina (2024. november)
Úti jegyzetek és nézőpontok Nem szeretném tagadni: a Zentai Gimnáziumban Nagy Abonyi Árpád volt a magyartanárom. Négy éven át, a középiskol...
Az önpusztító digitális társadalom Végítéletszerű érzés fogott el akkor, amikor 2020 kora tavaszán a koronavírus-járvány okozta kijárási ti...