Vasárnap, 2024.12.22.
VMMI

színjátszás, szemle

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozója

  • Főszervező: VMMI, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
  • Dátum: 2015. április 10., péntek - 2015. április 19., vasárnap
  • Társszervező: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a bácskertesi helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségével 2015. április 10-e és 19-e között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozóját Bácskertesen.

A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította. Az amatőr társulatok találkozója és versenye, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki. A találkozót minden évben más-más délvidéki településen rendezik meg, így megmozgatják a kistelepülések közösségét: bevonják őket a szervezésbe, valamint a közönség soraiba. A szervezők várják a Vajdaságban működő színjátszó csoportok jelentkezését a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás szemléjére.

A benevezés határideje március 10.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet. A jelentkezés feltételeiről a Szervezési szabályzat ad tájékoztatást.

A Találkozó nem tréfamester! A Találkozó továbbra is, s csakis a színjátszó csoportoknak köszönhetően: Szüntelen keletkezés!

A Találkozóval kapcsolatban érdeklődni lehet Kálló Lillánál a 065/577-0775-ös telefonszámon, vagy e-mailben a vamakult@open.telekom.rs címen.

XX. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója április 10–e és 19-e között várja a csoportokat és a közönséget a nyugat-bácskai Bácskeretesen, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel közös szervezésben. A bácskertesiek immár negyedik ízben lesznek házigazdái a rendezvénynek. Élvezzék Önök is a vendégszeretetüket!

Az idén is megjelenik naponta száz példányban a Súgó, a találkozó szín- és hírlapja.

Díjak

A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért.

A találkozó további díjai:
- Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért;
- Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek;
- Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek;
- Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának;
- Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának;
- Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért;
- közönségdíj.

Időpontok

2015. április 10., péntek 17:00 - 2015. április 10., péntek 18:30

Bácskertes, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székháza

Ünnepélyes megnyitó

17.00, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székháza
Ilyenek voltunk. Tallózás a vén Találkozó képeiből. Kiállításmegnyitó
18.00, színházterem
A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozójának ünnepélyes megnyitója

2015. április 10., péntek 18:30 - 2015. április 10., péntek 20:30

Bácskertes, színházterem

Petőfi Sándor – Kacsó Pongrác: János Vitéz (Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, Bácskertes)

18.30, színházterem
Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport, Bácskertes
Petőfi Sándor – Kacsó Pongrác: János Vitéz (120’)
Rendező: Molnár József

2015. április 11., szombat 13:30 - 2015. április 11., szombat 14:30

Bácskertes, színházterem

Variációk egy kapcsolatra. A társulat szövegeiből összeállítva (A Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszói, Zenta)

13.30, színházterem
A Zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszói, Zenta
Variációk egy kapcsolatra. A társulat szövegeiből összeállítva (60’)
Rendező: Dévai Zoltán és Nešić Máté

2015. április 11., szombat 15:30 - 2015. április 11., szombat 15:45

Bácskertes, színházterem

Fekete István: Rorate (Fény-Bárka, Magyarkanizsa)

15.30, színházterem
Fény-Bárka, Magyarkanizsa
Fekete István: Rorate (15’)
Rendező: Mácsai Mónika

2015. április 11., szombat 17:30 - 2015. április 11., szombat 18:25

Bácskertes, színházterem

Sarah Kane – Euripidész – Lucius Annaeus Seneca – Jean Racine: Phaedra (Gondolat-Jel Társulat, Magyarkanizsa)

17.30, színházterem
Gondolat-Jel Társulat, Magyarkanizsa
Sarah Kane – Euripidész – Lucius Annaeus Seneca – Jean Racine: Phaedra (55’)
Rendező: Oláh Tamás

2015. április 11., szombat 20:00 - 2015. április 11., szombat 21:35

Bácskertes, színházterem

Háy János: A Gézagyerek (József Attila színjátszócsoport, Nagykikinda)

20.00, színházterem
József Attila színjátszócsoport, Nagykikinda
Háy János: A Gézagyerek (95’)
Rendező: Király Sándor

2015. április 12., vasárnap 11:00 - 2015. április 12., vasárnap 11:35

Bácskertes, színházterem

Óz a nagy varázsló. L. Frank Baum azonos című műve alapján (KEX Egyesület, Zenta)

11.00, színházterem
KEX Egyesület, Zenta
Óz a nagy varázsló. L. Frank Baum azonos című műve alapján (35’)
Rendező: KEX Egyesület

2015. április 12., vasárnap 14:00 - 2015. április 12., vasárnap 14:45

Bácskertes, a Tűzoltó Otthon kisterme

Prométheusz light. Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusza alapján (Zsebtársulat, Szabadka)

14.00, a Tűzoltó Otthon kisterme
Zsebtársulat, Szabadka
Prométheusz light. Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusza alapján (45’)
Rendező: Lőrinc Tímea

2015. április 12., vasárnap 15:45 - 2015. április 12., vasárnap 17:00

Bácskertes, színházterem

Németh Ákos: A webáruház (Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Magyarkanizsa)

15.45, színházterem
Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Magyarkanizsa
Németh Ákos: A webáruház (75’)
Rendező: Krályevácski Eszter

2015. április 12., vasárnap 18:00 - 2015. április 12., vasárnap 20:00

Bácskertes, színházterem

Horváth Péter: Kilencen mint a gonoszok (József Attila Művelődési Otthon Amatőr Színjátszó Társulata, Torontálvásárhely)

18.00, színházterem
József Attila Művelődési Otthon Amatőr Színjátszó Társulata, Torontálvásárhely
Horváth Péter: Kilencen mint a gonoszok (120’)
Rendező: Bakator János

2015. április 12., vasárnap 21:00 - 2015. április 12., vasárnap 22:10

Bácskertes, színházterem

Tasnádi István: Finito avagy a magyar zombi (Mara Amatőr Színház, Topolya)

21.00, színházterem
Mara Amatőr Színház, Topolya
Tasnádi István: Finito avagy a magyar zombi (70’)
Rendező: Körmöci Petronella

2015. április 13., hétfő 15:00 - 2015. április 13., hétfő 17:45

Bácskertes, színházterem

William Shakespeare: Szentivánéji álom (Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka)

15.00, színházterem
Fabula Rasa Színjátszó Grund, Szabadka
William Shakespeare: Szentivánéji álom (105’)
Rendező: Greguss Zalán és Ralbovszki Csaba

2015. április 13., hétfő 19:15 - 2015. április 13., hétfő 20:00

Bácskertes, színházterem

Ilyenek vagyunk mi. A szereplők írásai alapján (Adai Színtársulat, Ada)

19.15, színházterem
Adai Színtársulat, Ada
Ilyenek vagyunk mi. A szereplők írásai alapján (45’)
Rendező: Puskás Zoltán

2015. április 14., kedd 18:00 - 2015. április 14., kedd 19:00

Bácskertes, a Tűzoltó Otthon kisterme

Ad De Bont: Mirad (tempera(MO)mentum, Újvidék)

18.00, a Tűzoltó Otthon kisterme
tempera(MO)mentum, Újvidék
Ad De Bont: Mirad (60’)
Rendező: Maletaški Krisztina

2015. április 14., kedd 20:00 - 2015. április 14., kedd 20:50

Bácskertes, színházterem

Szerbhorváth György: Hírcsinálók (A Németh László Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Nemesmilitics)

20.00, színházterem
A Németh László Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Nemesmilitics
Szerbhorváth György: Hírcsinálók (50’)
Rendező: Litvai Karolina

2015. április 15., szerda 16:00 - 2015. április 15., szerda 18:00

Bácskertes, színházterem

Szántó Armand – Szécsén Mihály: Paprikáscsirke (Rügyfakadás, Magyarcsernye)

16.00, színházterem
Rügyfakadás, Magyarcsernye
Szántó Armand – Szécsén Mihály: Paprikáscsirke (120’)
Rendező: Sári József

2015. április 15., szerda 19:00 - 2015. április 15., szerda 20:20

Bácskertes, színházterem

Bencsik Imre: Kölcsönlakás (A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Tóba)

19.00, színházterem
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Tóba
Bencsik Imre: Kölcsönlakás (80’)
Rendező: Tóth János

2015. április 16., csütörtök 19:00 - 2015. április 16., csütörtök 20:10

Bácskertes, színházterem

Intercutting. A szereplők szövegei alapján írta és dramatizálta: Oláh Tamás (A Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelye, Szabadka)

19.00, színházterem
A Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelye, Szabadka
Intercutting. A szereplők szövegei alapján írta és dramatizálta: Oláh Tamás (70’)
Rendező: Kálló Béla

2015. április 17., péntek 17:30 - 2015. április 17., péntek 18:50

Bácskertes, színházterem

Illyés Gyula: Tűvé-tevők (A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Temerin)

17.30, színházterem
A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, Temerin
Illyés Gyula: Tűvé-tevők (80’)
Rendező: Törteli László

2015. április 17., péntek 20:00 - 2015. április 17., péntek 21:00

Bácskertes, színházterem

Kozsár Zsuzsanna: Hőség (Soma színtársulat, Bácsfeketehegy)

20.00, színházterem
Soma színtársulat, Bácsfeketehegy
Kozsár Zsuzsanna: Hőség (60’)
Rendező: Hajvert Ákos

2015. április 11., szombat 12:00 - 2015. április 11., szombat 13:00

Bácskertes, a Tűzoltóotthon kisterme

Az elfogadás útján

12.00–13.00, a Tűzoltóotthon kisterme
Az elfogadás útján
Drámafoglalkozás gyerekeknek
A foglalkozás – a magyarkanizsai Fény-Bárka Rorate című előadásához kapcsolódóan – azt célozza meg, hogy jobban megismerjük a testi és értelmi fogyatékos embereket, és megtörténhessen bennünk egy nézőpontváltás. Hogy elinduljunk az elfogadás útján.
Foglalkozásvezetők: Mácsai Mónika óvónő, drámapedagógus és Fehér Anikó gyógypedagógus. Közreműködik: Cseszkó Mónika, a magyarkanizsai Vöröskereszt képviselője.

2015. április 11., szombat 15:50 - 2015. április 11., szombat 16:50

Bácskertes, a Tűzoltóotthon kisterme

Az elfogadás útján

15.50–16.50, a Tűzoltóotthon kisterme
Az elfogadás útján
Drámafoglalkozás felnőtteknek
Foglalkozásvezetők: Mácsai Mónika óvónő, drámapedagógus és Fehér Anikó gyógypedagógus. Közreműködik: Cseszkó Mónika, a magyarkanizsai Vöröskereszt képviselője.

2015. április 16., csütörtök 16:00 - 2015. április 16., csütörtök 17:00

Bácskertes, József Attila Általános Iskola

Add a kezed!

16.00, József Attila Általános Iskola
Add a kezed!
Színjátszós foglalkozás gyerekeknek 1–8. osztályos korig. Foglalkozásvezetők: Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus és Varga Tamás színművész. Közreműködik: Kálló Lilla.

2015. április 17., péntek 16:00 - 2015. április 17., péntek 17:00

Bácskertes, József Attila Általános Iskola

Színházban jártam

16.00, József Attila Általános Iskola
Színházban jártam
Nagy beszélgetés a diákokkal a Találkozón látott előadásokról. A beszélgetést Varga Tamás színművész vezeti.

2015. április 19., vasárnap 18:00 - 2015. április 19., vasárnap 19:00

Bácskertes, színházterem

Ünnepélyes díjkiosztó gálaműsor

18.00, színházterem
Ünnepélyes díjkiosztó gálaműsor
Átadásra kerül a 2015-ös találkozó két fődíja: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. További díjak: Garay Béla-díj a legjobb férfi főszereplőnek; Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; Szántó Róbert-díj a legjobb színpadi beszédért; a közönség- és különdíjak.

2015. április 19., vasárnap 19:00 - 2015. április 19., vasárnap 20:10

Bácskertes, színházterem

Az Újvidéki Színház vendégelőadása: Neusatzer Cabaret

19.00, színházterem
Az Újvidéki Színház vendégelőadása: Neusatzer Cabaret (70’)
Utópisztikus kabaré
Rendező: Lénárd Róbert
Az előadásról:
Neusatzban nincsenek gondok.
Neusatzban az élet szép, a lányok szépek, még a zenekar is szép.
Neusatzban nincs fájdalom, nincs nyüszítés, nincs életundor. Nincs bűnözés, igazságtalanság, nyomor.
Neusatzban nincs más: csak szalsza, ballada, opera, csárdás, szexi neusatzer lányok és szexi neusatzer fiúk.
Neusatzban minden nap kabaré.
Szereplők: Banka Lívia, Crnkovity Gabriella, Ferenc Ágota, Figura Terézia, Gombos Dániel, Giricz Attila, Huszta Dániel, Mészáros Árpád, Blaskó Lea, f.h./Szilágyi Ágota
Zenei munkatárs: Figura Terézia
Korrepetítor: Klemm Dávid
A rendező munkatársa: Ferenc Judit
Kosztüm: Bicskei Anikó
Fény: Majoros Róbert
Hang: Lukács Attila
Dramaturg: Gyarmati Kata

Kapcsolattartó(k)

KL

Kálló Lilla

Csatolmányok