Riport
Fülszöveg
– Az államelnököt azért nem kell beletenned! – szólt az utasítás, amikor felkértek, hogy írjak néhány méltató szót ehhez a kötethez. Persze hogy nem, gondoltam, hiszen mit keresne az államelnök egy, a családról, a családhoz szóló riportokat tartalmazó könyvben? Amelyben olyan témákat feszeget a két szerző – Nánási Anikó és Miklós Csongor –, mint a gyermekvállalás, a fogyókúrázás, vagy annak elgondolkodtató ténye, hogy mind több az állandó párkapcsolaton kívül élők száma.
A kötet darabjait olvasva az érdekes témaválasztás mellett rendre arra figyelhetünk fel, hogy a rádiós műfaj okozta nehézségeket hogyan oldják meg játszi könnyedséggel. Merthogy már a portré kategóriában is gondot okozhat az alanyok szóra bírása. A megszólított ember ugyanis – titokban vagy nyíltan – általában eszményi képet festene önmagáról. Jónak, becsületesnek szeretne látszani. S megfelelve egyben annak a célcsoportnak is, amelynek a szimpátiájára pályázik. Ennek vonatkozásában Anikó és Csongor rendkívül ügyesen éri el, hogy a riportalanyok megnyíljanak, őszintén beszéljenek – bármiről. Még akkor is, ha tudják, nyíltságukkal nem a legszebb képet festik magukról. Komoly dolgokról kitárulkozóan kommunikálni nagy szakmai tudást és felkészültséget igényel – a szerzőpáros simán vette az akadályokat. Könyvük pedig időtálló érték – egyben ajándék is – most, rádiónk hetvenedik születésnapján.
Öreg Dezső
ELŐSZÓ Ítéleteiben és magatartásában is egy nagyon-nagyon elfogult és részrehajló könyvet tart a kezében a kedves olvasó, amelynek szerzőjét hosszú...
Balogh István Tízévesek című kötete két novellát tartalmaz. A két novella tartalmi kapcsolódása az, ami egy kötetbe helyezi őket, mindkettő az 1956...