Szerda, 2022.12.07.
VMMI

Önéletrajz

Így zajlott az életem

Önéletírás

  • Szerző: Zabos Imréné Geleta Piroska
  • Sorozat: Emlékezet. Önéletírás, élettörténet, napló
  • Megjelenés éve: 2010
  • ISBN: 978-86-86469-37-3
Részletes megtekintés a VAMADIA kiadványtárában

Fülszöveg:

 

És most útjára bocsátom életem történetét. Az életrajzomat. Nyugodt vagyok. Hogy ezt megírtam, ezzel jót is akartam. Amit vállaltam, szívvel-lélekkel csináltam, és őszintén. És végtelen örömömre szolgál, hogy úgy el tudtam néha merülni ebbe a munkába, hogy egészen elfelejtkeztem magamról. Nem volt könnyű. Ha másképpen írtam volna meg, valótlanságot írtam volna. Erre pedig nem vagyok kapható senki kedvéért se.

 

UTÓSZÓ

 

ZABOSNÉ GELETA PIROSKA ÖNÉLETÍRÁSA

 

E könyv, amelyet kezében tart az olvasó, nem szépirodalmi alkotás, nem szépíró – vagy „hivatásos” író, ahogy egyesek mondani szeretik – keze munkájaként vettetett papírra. Azok közé az írások közé tartozik, amelyeket az utóbbi években paraszti önéletírásnak vagy népi önéletrajznak szokás nevezni, s amelyeknek száma az utóbbi esztendők magyar és magyar nyelvű könyvkiadásában örvendetesen megszaporodott. Könyvünk tehát nem előképek nélküli, bár szövegének olvasásakor nem derül ki, hogy írója ismerte-e bármelyiket is ezek közül a kiadványok közül. Úgy találjuk, hogy nem, ami voltaképpen teljesen közömbös is Zabosné Geleta Piroska könyvének olvasásakor, hisz a paraszti önéletírások megalkotói úgyis mindig önnön mesélő kedvük, ráérő idejük, nemkülönben a velük született elbeszélői tálentom benső parancsai szerint szokták megfogalmazni életük folyásának történetét. A vájtfülűbb olvasók emlékezetében – annyi esztendő után is – kellemes olvasmányélménynek számít a nagy író rokona, a testvéröccs Tamási Gáspár önéletírása, amelyben az életét Farkaslakán leélő székely parasztember mondta el megkapó nyelvi bájjal a maga sorsának eseményeit, oly módon persze, hogy az egy ember élete tulajdonképpen mégis a tipikust juttatja eszünkbe, hisz a népi önéletrajzok – miként arra a kérdés gyarapodóban levő irodalma is nyomatékkal utal – az egyéni sors eseményeinek egyéni ízű elmondásával végül is egy-egy társadalmi réteg megismerését teszik lehetővé az olvasó és néhány szaktudomány számára.

 

(...)

 

(Részlet Jung Károly utószavából)

 

 

 

A FÖLDKÖZELSÉG ÉLMÉNYE

 

(...)

 

Zabosné Geleta Piroska könyve csak nálunk, Vajdaságban kivételes. Egyébként szervesen beletartozik azoknak a paraszt vagy tán tágabb fogalommal: „népi“ önéletírásoknak a sorába, amelyek az utolsó néhány évtized alatt méltán vonták magukra nemcsak a néprajzi érdeklődésű olvasók egyre bővülő táborának, de az egész magyar olvasóközönségnek a figyelmét. Ezeknek a naiv önéletírásoknak a naiv volta a szerzők ilyen irányú iskolázatlanságára vonatkoztatható csupán.

 

A természetes, mondhatnánk elemi erővel felszínre kívánkozó mondanivaló a veleszületett s nem iskolapadban, hanem az élet folyamán nevelődött, érlelődött írásbeliség, elbeszélő képesség, s mindez mögött a minden alkotások létrehozóitól conditio sine qua non-ként megkövetelt emberi fedezet (gondolkodásmódban, viszonyulásokban) ezekben az írásokban elégségesnek bizonyul ahhoz, hogy a tanult, céltudatos formai idomulások hiányát természetes egyszerűséggel hidalja át.

 

Mi az, ami ezeket az írásokat vonzóvá teszi a mai olvasó számára? Úgy tűnik, elsősorban három tényező: 1. az átélt igaz, 2. az őszinte szó elvárása, 3. hétköznapjaink egyszerű emberének természetes, izgalmas nyelve. Ez utóbbi szempontjából ezek az írások szinte ellenpólusai a modern formai törekvések útkereséseinek. amelyek teljes megértése gyakran intellektuális értelmi szintet, sőt sokszor egyfajta bennfentességet igényel.

 

(...)

 

(Részlet Burány Béla utószavából)

 

 

 

MŰFAJAVATÓ KÖNYV – DE...

 

(...)

 

Könyvünk utószóból kompilált fülszövege paraszti önéletírást, népi életrajzot ígér az olvasónak. Zabosné emlékiratának első lapjai azonban erősen megkérdőjelezik, a könyv egésze pedig teljes mértékben is kétségbe vonja e műfaji besorolás jogosultságát.

 

Horgosi szerzőnőnk (szül. 1910) memoárját mindenekelőtt alapvető folklórszociológiai tények zárják ki a voltaképpen paraszti önéletírás népköltési műfajából.

 

Az apai nagyszülők szegedi származású paprikatermesztők voltak (Horgoson az elsők közt honosítják meg ezt az új mezőgazdasági kultúrát), az apa viszont a szegedi inasévek után önálló cipészmester, majd az első horgosi mozi tulajdonosa, aki általában könyvvel vagy újsággal alszik el, s fiatal korában amatőr színielőadásokat is rendez... Természetes tehát, hogy Geleta Piroska gyermekkorának művelődési alaprétegét nem a folklór-, hanem a sajátságos iparos-kispolgári kultúra rakja le: az óvoda, az iskola, a tánciskola, s a tevékeny amatőr színjátszás már az iskola padjaiban is. És mindennek jelképes-beszédes betetőzéseként az első „szerenád” – ahogy szerzőnőnk írja – az első „imádójától”: „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én...” Mesékkel is könyvből ismerkedik időközben, népdalt pedig, autentikus közegében, jobbára csak a paprikafűzőktől hall olykor. S a férj is iparos: tanyai származású szakképzett gépész, majd cséplőgép-tulajdonos – és szintén amatőr színjátszó, sőt rendező...

 

Az új házasok 1930-cal kezdődő közös életútját aztán ez a hivatásszámba menő tevékenység, a színi amatőrizmus határozza meg döntően, függetlenül attól, hogy időközben éppen cséplőgép-tulajdonosok, kocsmárosok vagy szőlőtermesztők-e a kenyérkereset formája szempontjából. A felszabadulás után e közös amatőr kultúrtevékenység afféle családi munkamegosztás eredményeként szakosodik is (a házaspár egyik tagja főleg rendez, a másik meg népitánc-instruktorként tevékenykedik), s az egész környéken híressé vált műkedvelő házaspár csaknem professzionáta kulturális ténykedésének szép társadalmi elismeréseként szerzőnőnk végül is Októberi díjban részesül.

 

(...)

 

(Részlet Bosnyák István utószavából)

 

 

 

„HOGY LÁSSÁK, HOGYAN ÉLTÜNK, DOLGOZTUNK”

 

(...)

 

Zabosné könyve az első, Jugoszláviában magyar nyelven megjelent népi önéletrajz. Megjelentet írtunk, mert tudunk néhány asztalfiában lappangó önéletírásról, s még hány lehet, amelyről nem tudunk. Kiss Mihályné Papp Lídia például özvegyi magányát enyhítendő ült neki önéletírásának Moravicán. Szép fogalmazásban, de sokszor nehezen olvashatóan gyűltek az események a füzetben. Írt gyermekkoráról, későbbi cselédsorsáról, házasságáról, mindennapi életéről. A füzet lapjain megelevenedett a századforduló falujának közössége és maga a vallomást tevő személy. Sajnos akkor, körülbelül húsz éve, nem jelenhetett meg, mert még nem volt érdeklődés az effajta írások iránt. „Jó lesz a pesti unokáknak!” – törődött bele a sorsba Lidi néni.

 

Erős Teréz vojlovicai parasztasszony, Kovács Juli néni, soha el nem feledhető, kedves adatszolgáltatónk lánya, változatos életútjának egy-egy állomását rendkívül szemléletesen, szép kerek történetbe foglalva mondja el és írja le. De eddig hiába biztattuk, írja le maga és családja életének történetét, hisz beleférne a Bukovinából Vojlovicára költözött kiváló mesemondó nagyapa, szerepet kapna édesanyja is, a sokat megélt és nagy intelligenciájú parasztasszony, a népi hagyományok tudója és átadója, és önmaga, aki a népi hagyományoknak nemcsak tudója, hanem tudatos felhasználója is.

 

De Zabosné könyvéről akarok szólni. Zabosné Geleta Piroska önéletírása , hál’ istennek, nem maradt az asztalfiókban. Dr. Burány Béla ösztönzésére, támogatásával, segítségével napvilágot látott nemcsak a szerző örömére, hanem képletesen „az unokák, dédunokák” örömére, „hogy lássák, hogyan éltünk, dolgoztunk”, hogy tudják meg, hogyan harcoltak a mindennapi kenyérért, de a hétköznapokat megszépítő szépségért, a szép, az értékes hagyományok ápolásáért, továbbadásáért, a kultúráért is. S minderről a szerző nagyon szép fogalmazásban, ízes, sok népi elemmel átszőtt nyelven vall.

 

(...)

 

(Részlet Penavin Olga utószavából)

 

 

 

ZABOSNÉ GELETA PIROSKA ÖNÉLETÍRÁSA

 

Zabosné Geleta Piroska Így zajlott életem című, 1983-ban kiadott műve az első könyv alakban megjelent paraszti önéletrajz a Vajdaságban. A horgosi születésű asszony életútelmondása a századelőtől a nyolcvanas évekig tárja elénk életének és szülőfalujának főbb eseményeit és ezek történeti hátterét. A szerző iparos-paraszti családban született: apja cipészmester volt, aki időnként a cipészet mellett mozit is működtetett, előbb Horgoson majd a háború után Törökbecsén. A paraszti-félparaszti életforma édesanyjára és nagyanyjára, Mosó Pannára jellemző. Édesanyja paprikatermesztéssel, a szüle pedig a piaci kocsonya- és kenyérárulás mellett szőlőtermesztéssel foglalkozott. A nők tartották össze a családot, a férjek halála után vagy távollétük, háborúba mozgósításuk, fogságuk idején ők a családeltartók, s küzdenek, hogy megőrizzék a birtokukban lévő ingatlanokat. A család az utódok érdekében történő, az élet és a faj fenntartásához szükséges anyai önfeláldozás és védelem színtere. Az asszony ezt a funkciót „azonos módon és változatlanul, mondhatni örök érvényűen képviseli a változó világban.” Ez a szerepe nagyanyjának, Mosó Pannának, majd az anyjának és végül a részeges férj mellett neki is. Nagyanyjáról meg is jegyzi, hogy „úgy áll családjai közt akkor is, ha viharos szelek fújnak, akibe mindig bele bírtunk kapaszkodni.”

 

(...)

 

(Részlet Horváth Futó Hargita utószavából)