Két művészetről, a színházról és a filmről megnyilatkozó művészek vallomásaiból válogat e könyv. Abból a kevés könyvből és írásból, amely ezen a téren magyarul megjelent. A témák szerinti részleteket a kötet összeállítójának újabb kori helyzeteket tükröző, rövid jegyzetei vezetik föl azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a művészetek eltűnésének és eltüntetésének korában az ifjú lelkeknek legyen majd mibe kapaszkodniuk. Kisegítő tankönyve lehet mindazoknak, akik valódi művészeti iskolák híján tanácstalanul vergődnek a jelenben. A mesterek szava az álság tagadásának Nemjétől indul, hogy aztán – a könyv nagyobbik részében – az Igen fölmutatásával folytatódjék. Tudván, hogy az Igen állító – erkölcsi – magatartása az élet s a mindenkori Jövő feltétele.
S ezzel újabban igencsak tartozunk nemcsak az ifjaknak, de az igazságnak is.
b. z.
ELŐSZÓ Nincs a pszichológiának még egy olyan területe, ahol olyan kevés tényre annyi okoskodás, elmélkedés épült volna fel, mint a tehetség kérdésé...
Vallomások
Fülszöveg: Három emberi sorsról olvashat a kötetet kezében tartó olvasó. Egy pacséri, egy Pacsérról az Óperenciás-tengeren túlra és eg...