Zentától Hollywoodig

ELŐSZÓ

Tóth István világhírű, de itthon csaknem elfeledett szobrászművészről, nagybátyámról, Zenta város idegenbe szakadt fiáról szól ez a könyv, aki életének kilencvenedik esztendejében, 2002. január 18-án hunyt el Kaliforniában, Los Angelesben, távol szeretett szülővárosától. Hamvai számunkra ismeretlen temetőben nyugszanak, ahová még gondolatban sem tudjuk elhelyezni a kegyelet virágait.

A könyv megírását kötelességemnek tartottam, mert véleményem szerint életében itthon nem kapta meg azt az elismerést, amelyet megérdemelt volna, pedig a közelállók megbecsülése és véleménye nagyon fontos volt a számára. Egyik levelében ezt írta nekünk: „Sokszor emberfeletti küzdelmet vívok, hogy bizonyítsak. De nemcsak azért harcolok, mert végtelenül szeretem a művészetet, hanem azért is, amit Ady így fejezett ki: »Szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié.« Hogy egyszer még Zenta város is büszke legyen rám.”

Az ő korosztályához tartozó barátok, ismerősök, művészetpártolók többsége már nem él. Az ifjabb generáció – publikáció híján – nem ismerheti, pedig küzdelmes, ám a művészet terén sikeres útja példaértékű: hogyan lehet a kisebbségi létből, a társadalom legmélyebb rétegéből is a tehetség, a kitartás és a küzdőképesség által kiemelkedni, akár világhírnevet szerezni nemcsak magának, hanem népének és hazájának is.

Nem vagyok írótehetség, sem művészettörténész, csak közeli rokon (unokahúg), aki szeretne méltó emléket állítani, hogy ne maradjon ismeretlen az utókor számára a zentai Tóth István, ezért személyes élményeim, levelezésünk, fotók alapján, a kiállítási tárgymutatók, a publicisztika, a műkritikusok írásainak felhasználásával igyekeztem betekintést nyújtani egyenesen felfelé ívelő, nem rövid, de küzdelmes életébe.

(...)

Részlet Domány Katalin Előszavából